Epilogue

Zene*

A kijelentésemet nem sikerült betartanom, mert fél év után hazautaztam a szünetben, s ők ott vártak rám a repülő téren, még akkor is, ha bizonyára nem épp itt lenne a helyük, de ők mégis eljöttek elém.

De ennek is több mint, három éve. Sikeresen lediplomáztam, és most a fiúk menedzser kisegítője vagyok, csak én velük utazok, így ha történik valami, ami a szakmám körébe tartozik, én intézem el és nem zargatom Rick-et ilyennel. Aminek ő nagyon örül, bár viccből szokta megjegyezni, én mégis érzem a mögötte bujkáló szomorúságot: Csak le ne nyúld a munkám!

Eszembe sincs, ezt is azért csinálom, mert nem éreztem igazságosnak, hogy csak úgy utazgatok, s nekem semmi dolgom nincs a láblógatáson kívül. Hogy egy koloncként lógok a nyakukon, nem is érdemlem meg, ha nem viszonozhatom valamivel. Hosszabb vitatkozások, érvelések és kisebb-nagyobb párnacsaták után belementek. Mert inkább együtt élnek azzal, hogy a munkáltatóim, minthogy nélkülem mennének bárhova is, amíg én otthon elütöm az időt.

Tristan-nal nem is mehetnének jobban a dolgok, jegyben járunk. A suli utolsó évében már megkérte a kezem, de akkor visszautasítottam, nem éreztem magam megfelelőnek erre a posztra. Kis idő után, és hosszas győzködés árán, végül én is beadtam a derekamat, így én leszek majd Mrs. Evans a közeljövőben. Nem akarjuk elsietni a dolgokat, az esküvőt szervezni, mert az csak egy buli és egy papír. Viszont a közös gyűrű, az nálunk inkább az összetartozás jelképe, mint hogy az összes ember meghívjuk egy ünnepségre, ahol részegre igyák magukat és minket ünnepeljenek. Arra, még van idő.

A rajongók végül elfogadtak engem is, vagy csökkent az utáljuk Skyler McVey-t tábora. Még, így is vannak, de jóval kevesebbek, s jóval visszafogottabban tüntetnek létezésem ellen. Az idővel a sajtó is leszállt rólam, s az életemről, találtak jobban, frissebbet, eladhatóbbat nálam. De még, így is néha napján ott virítók a címlapom, s a cikk hosszadalmasan elemzi, az esküvőnket Tristannal.

James és Norina is tökéletes párt alkotnak, nem kellet sok idő, hogy ő is beilleszkedjen a mi kis csapatunkba. Ő a kelleténél rosszabbul fogadta a fanok negatív hozzáállását, de amint látta, hogy engem nem rázz meg, ő is megacélozta magad, s túllépett rajta.

Brad is összehozott magának egy kapcsolatot, bár az inkább mondanám futókalandnak, mint igazi párkapcsolatnak. Ezt ő maga is beismerte, hogy nem fűzik különösebb gyengéd érzelmek a lány iránt, de ez idővel változhat, vagy külön utakon fojtatják. a lényeg, hogy most jól kijönnek egymással, s mi is eléggé bírjuk Kate-et.

Egyedül a mi Connorunk nem találta még valakit maga mellé, vagy olyan lányt, aki több ideig bírta volna, mint egy hét. Egyedül Rex volt képes kitartani, a mi basszusgitárosunk mellett. Majd ezen is javít az idő. Majd ad neki is valaki egy esélyt.

Ezúton is várom a jelentkezőket Connor Ball barátnője szerepre, a telefonszámom kint van The Vamps hivatalos oldalon a Sklyer McVey elérhetőségek menüpontban! Ez nem egy 0-24 óráig hívható telefonszám, kérlek titeket, emberi időben hívjatok csak!
______________________________________________
Kedves Olvasók!
Hát elérkeztünk ide is, hogy vég. Nem tudom ti mit szóltok hozzá, de én nem terveztem neki második évadot. Nem is tudom mit mondjak még? Csak annyit tudok még hozzá tenni ehhez az egészhez, hogy nagyon szépen köszönöm azoknak, akik végig követték a történetet, vagy épp feldobták a napomat a kommentjükkel. Igazán aranyosak vagytok, és mérhetetlenül hálás vagyok nektek.
Továbbra is vannak blogjaim akiket el tudtok olvasni, ha érdekel.
Még egyszer köszönök mindent, de még úgy is találkozunk egy utolsó búcsúzós részben. A felterülését nem tudom pontos dátumhoz kötni, de a közeljövőben, ígérem.

xx,
Raine Loire

19 - Goodbye

Zene*

Azóta a nap óta, hogy döntöttem nem bírok tükörbe nézni. Tudtam, hogy mind kettőnk szívét össze töröm. Hagynom kell, hogy kiélje az igazi sztár énjét, bulizzon, énekeljen, élvezze az életet a nők gyűrűjében, a hírességét.
Nekem is egy igazán nagy lehetőség volt. Ha meg van a diplomám, olyan utak nyílnak meg előttem, amit csak legvadabb álmaimban gondoltam. Mély levegőt vettem és összecipzároztam a cuccaimat. James is készülődött az Ausztrália-i turnéjukra.
- Semmi lesz ugyan olyan, mint volt - hallottam meg a hangját mögöttem. - Hiányozni fogsz. De, ha mégis meggondolnád magad..
- Nem fogom! - csattantam föl. - Mindenki csak mondja, hogy tudja ez egy ugró deszka az életemben. Senki se érzi igazán rajtam kívül. Mind magatokra gondoltok, hogy jobb lenne ha maradnék. Arra ki gondol, hogy nekem mi a jó? Szerinted nem bánnám egész életemben? Különben is csak három év, utána azt csinálok amit akarok - kiabáltam. - Senki se érti - egy könny csordult ki szememből, amit dühösen letöröltem és nagyokat pislogtam, hogy a többit megfékezzem. Bátyám átkarolt, így akarta tudtomra adni, hogy ő mellettem áll, mégse igazán éreztem úgy. Szüleimnek nem kellett sokat hezitálnia, hogy a sulit pártolják, de még így is messze leszek, de minden szünetben, amikor csak tudok haza jövök. Addig a James-nek és Tristan-nak nehezebb volt állást foglalni. De nekem volt a legnehezebb döntést hozni.
Bőröndömet vittem ki apu kocsijába, James ugyanígy tett. Egyszerre indulunk, egy állomásól különböző repülővel. Különböző állomásra érkezünk..
Kénytelen voltam beülni abba a nyamvadt autóba, minden ezzel a lépessel fog indulni. Az egész egy kártyavárként fog összeomlani. Nem tehetek mást, már annyiszor átrágtam, hogy mi a helyes és mi tenne jót nekem. Az övet magamra csatoltam és vártam, mintha csak kivégzésre vinnének, közben pedig örültem is neki. Utáltam, hogy nem velük megyek, de imádtam is, hogy iskolába járok. Amikor azt mondták két tök ellentétes érzelem tud uralkodni egy emberen ugyanazon a döntés miatt, kinevettem. Mivel vagy örülök neki, vagy szomorú vagyok miatta. Kettő egyszerre nem megy, most mégis ez van.
Ha tehetném őt is magammal vinném, sőt mindegyik lököttet magamhoz kötném. Sose engedném el, ők éreztették velem igazán, hogy szeretnek és bízhatok bennük. Ők segítettek túllépni Adam-en, ők raktak helyre. Én pedig úgy viszonozom ezt a sok kedvességet, hogy ott hagyom őket. Borzalmas egy ember vagyok, viszont ez az iskola is nagyon jó, s végre elkezdhetem élni az életem, úgy hogy nem akaszkodok mások nyakárára.Végig néztem a kocsin, anyáéknak fülig ér a szájuk, szinte olvasok a gondolataikban. Az egyik gyerekük befutott a másik pedig bejutott New York egyik leghíresebb egyetemére. Lesz mivel dicsekedniük az ilyen sütögetős partikon. James nem tudta, hogy örüljön a turné miatt, vagy szomorkodjon, azért mert én nem tartok velük. Néha halvány mosoly kúszott az arcára, máskor szomorúan lebiggyesztette. Az ablakon kifele bámultam, néztem az elsuhanó házakat, fákat, bokrokat. Embereket láttam, de arcuk elmosódott a gyorsaságtól, ahogy haladtunk. Most nem volt dugó és apu ezt ki is használta, hogy biztos ne kerüljünk bele egybe és ne késsük le a gépünket. Először nem is hittem el, hogy a legalább tíz perces utat, alig öt perc alatt tettük meg. Többször is vártam, hogy James kinyissa az ajtót kihúzzon, én pedig Tristan-hoz rohannék és együtt megszökünk. Semmi iskola, semmi turné, semmi kötelesség. Csak mi ketten egy lakatlan szigeten, ahol akármit csinálhatunk akkor amikor nekünk kedve tartja. Mi is megtaláltuk a boldogságot, ahogy a hercegnős mesékben lenni szokás, mi viszont nem élhetünk úgy, ameddig meg nem hallunk. Az életben minden sokkal nehezebb, mint egy filmben, könyvben. Ott minden olyan könnyű és egyértelmű, van egy-két nehézség, amivel meg kell küzdeni, de azt is könnyen megoldják, együtt. Viszont a való világban, ahányszor megoldottál egy problémát, eléd kerül még egy és még egy és sosem tudott azt mondani tökéletes, mert ilyen nem létezik. Vagyis de, az pedig a kocka, minden éle pontosan egyenlő. Ha már valamelyik kicsit is hosszabb lehet, hogy az csak egy miniméter, vagy egy teljes egy méter. Az már nem kocka, hanem téglatest.
A csomagokat átnézték, felcímkézték és felrakták a futószalagra.  A kézitáskámat ugyanúgy átnézték, de azt magamnál tarthattam. A többiek még nem voltak, így gondoltam elmegyek a büfébe, hiszen tizenegy órát kell végig ülnöm. Nem hiszem, hogy lemenne egy falat is a torkomon, de jobb félni, mint megijedni elven. Igaz van a repülőn is, de borzalmas, és inkább éhezem, mint olyat egyek.
Két gumicukor között vacilláltam, amikor két erős kéz fonódott derekam köré. Izmos mellkasa, az én hátamnak dőlt. Éreztem teste melegét, lélegzete csiklandozta a fülemet. Ismerős, férfias illata, amit már megszoktam és szerettem, újra orromba mászott.
- A színes macikat jobban szereted, mint a cukros izéket - mondta a fülembe. Igazat kellett neki adnom, mert így volt. Jobban ismer, mint én saját magam. Visszaraktam a rózsaszín zacskós édességet, a másikat pedig magamhoz vettem egy kóla társaságában. Megfordultam és szorosan karjaimba zártam a fiút. Nem akartam elengedni, nem álltam készen, hogy elengedjem őt. De tudtam ez a helyes, és ez a legjobb mindkettőnk jövőjének. Ha csak ez a kis időnk volt együtt, azt mind kiélveztük. Nem is leszünk együtt, az emlékek örökre megmaradnak. Amikor helyette dobtam ki Lissa-t, amikor hóembert építettünk, a karácsony, amikor ott álltunk szakadó hóban. Én egy vékony pólóban, és csak csókolóztunk. A szilveszteri buli, amikor láttam rajta azt a büszke vigyort, amikor bemutatott, hogy én a barátnője vagyok. Ezek mindig mosolygásra késztetnek, ha bármikor szomorú leszek, ez elfogja űzni a rossz kedvem. Ő és az összes hülyeség, amit együtt éltünk át.. Akkor eszméltem fel, amikor megérzettem ajkait ajkaimon. Többet és többet akartam, sose tudtam betelni csókjaival, de boltban voltunk, így csak kosza csók volt. Kifizettem az árukat és táskámba süllyesztettem. Ujjainkat egymásba fűztük, így léptünk ki a boltból. Egy díszbokor mögül megláttam egy lesifotóst, aki azonnal kapott is alkalmon és lefényképezett minket. Sok rosszat olvastam a kapcsolatunkról, mindenki azt mondja, hogy a hírneve miatt vagyok vele. Állandóan a kamerákat keresem és belemosolygok. Ami nem így van, csak hamar kiszúrom az álcázókódokat, főleg ha egy amatőr módjára csinálják.. Sose érdekelt mások véleménye, mindig a szerint éltem, hogy nekem jó legyen és boldog legyek - ezt igazolja a 3 év, amit Ausztriában töltöttem -, de egy két mondat még engem is földre vág. A halálomat kívánják, azért mert velük vagyok. Nem hiszik, hogy igazán boldoggá teszem Tristan-t, Lissa sokkal jobb volt nálam.
- Hé, Skyler itt vagy? - lökött meg Connor. Közben odaértünk, lábam magától vitt, miközben én teljesen másik dimenzióban jártam.
- Persze - halványan elmosolyodtam. Mind a három srác velem szemben állt, persze most is tökéletesen jól néztek ki. Nem is tudom, hogy tudnak úgy kinézni mintha Vouge magazinba szerepelnének. Ez alól nem kivétel mellettem álldogáló srác sem. Most se tud megállni egy helyben össze-vissza dülöngél. Szerintem, aki nem ismerné az azt hinné be van csiccsentve. Azóta nem is ittunk annyira, mint azon az estén, amikor egy ágyban kötöttünk ki. Ami még nekem mindig nem tiszta, hogy jutottunk haza és, hogy kerültünk a szobámba.
Senki se tudta mit mondjon csak álltunk bambán, ilyenkor mit szoktak? Valaki segítsen, küldjön valami jelet, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat. Több mondatot is összeraktam a fejemben, de torokon akadt. Istenem, ott álltunk egymást nézve, mint az idióták. A szívem feladta a dobogást, amikor meghallotta a hangszóróból a járatomat. Sose voltam jó a búcsúzkodásban, főleg nem amikor ilyen fontos emberektől kell elköszönni.
- Nagy ölelés - nyitotta szét karjait Brad, én pedig belevetettem magam karjaiba. Szorosan öleltem magamhoz, majd hozzánk csapódtak a többiek, így átalukál át igazi nagy ölelésbe. A koncertek előtt is mindig, így indultunk el. Egyszer se maradt el, észre se vettem, de könnyeim folytak le az arcomon. Nem szégyelltem őket, de mégis szárazra töröltem arcomat. Mindenkitől elköszöntem, kaptam egy csomó idióta, de jó tanácsot, mit tegyek a metrón, hogyan védjem meg magam a tolvajoktól. Anyuéktól még egy bors spray-t is kaptam. Oké, én is szoktam magamnál tartani és venni, de ez így ajándékba kicsit erős. A kis palackot is beledobtam a táskámba, majd Tristan-hoz fordultam. Szemében láttam a fájdalmat, szomorúságot, ami az enyémben is látszott. Nem tudtam, hogy fogalmazzam meg neki, amit iránta érzek. Szavakba nem tudom önteni, csak érzem.
Lehúztam magamhoz egy csókra, amiben minden érzésemet beleadtam. Éreztem szája észveszejtő ízét, keveredve sós könnyeimmel. Újra csak potyogtak és potyogtak. Nem tudtam abba hagyni a sírást, mint egy kislány, aki elveszítette mindenét. Pontosan, egy kislány voltam, aki elveszíti mindenét.
- Szeretlek! - szólalt meg először. Elvesztem csokoládébarna szemében.
- Én is nagyon szeretlek! - mondtam, egy percre se szakítottuk meg a szemkontaktus. Nem tudtam mi mást mondhatnék. Várjon meg, ezt én se kérhettem tőle.. három év túl sok. Kicsit elhúzódtam tőle, hogy a szemembe nézhessen. Elmosolyodott és hüvelykujjával letörölte a könnyeimet.
- New York-ba tartó utasainkat kérjük kezdjék meg a beszállást - mondta egy női hang a hangosból. Ez volt a végszónk. Még egyszer megcsókoltam és a fiúkat is megöleltem. Bátyám annyira erősen szorított, hogy azt hittem egyesével felöklendezem a belsőszerveimet. Tudom, hogy megakarnak őrizni belőlem egy darabkát, ahogy én is belőlük.
- Találkozunk  három év múlva pontosan itt pontosan ugyan ekkor - jelentettem ki és mondatomat erősítve a földre mutogattam. - Sziasztok - intettem. Először hátra fele lépkedtem, hogy őket nézzem, de meg kellett fordulnom. Fel kellett szállnom a gépre és valóra kellett nekem is váltanom az álmaimat, ahogy nekik is!
___________________________________
Kedves Olvasók!
Nem tudom, hogy ti milyen befejezésre számítottatok, ilyenre vagy sem, de ez lett. Remélem élveztétek, még akkor is ha kicsit szomorú hangvétele volt az egésznek. Várom a véleményeteket kommentben, chaten úgy szintén!  Vasárnap pedig érkezik az epilógus, egyben a történet zárása! :)

xx,
Raine Loire

18- School

Zene*

Másnap reggeli postát néztem át. Számla, számla, szórólap, anyué, szórólap, apué. Elolvastam az utolsó borítékon álló nevet: Skyler McVey a feladó nem volt más, mint a Columbia. Emlékszem amikor még New York-ban voltunk megláttam az iskolát és beadtam a bizonyítványaimat, hogy újra a tanulás határozza meg életemet, hogy legyen egy diplomám és végre azt csináljam amit szeretnék. De nem hittem, hogy sikerülni fog. Senkinek se mondtam el, nem akartam reménykedett táplálni.
- Jött valami nekem? - kérdezte James. Elrejtettem a levelet, nemlegesen ráztam a fejem. A hűtőben kutatott, én addig felmentem a szobámba. Leültem vele az ágyra, idegesen babráltam vele. Nem mertem kinyitni, egyedül biztos nem. Itt kell, hogy legyen anyu, James és Tristan. Csak velük megy. De nem! Nem akarom őket beavatni, amíg nem tudom biztosra a választ. Mindegy mi áll benne én akkor is szomorú leszek. Olyan csapdába kerültem, amit magamnak állítottam. Amiből fölösleges menekülni, ha benne maradok meghalok, ha kihúzom magam, meghalok. Mindkettő fáj. Vettem egy mély lélegzettet és a levél oldalához nyúltam, amikor kinyílt az ajtó.
- Hé Sky - dugta be a fejét James. - Lejönnél? Bemutatnék neked valakit - biccentemet és kifele indultam. Lesétáltunk a lépcsőn, a kanapén pedig megláttam Norina-t. Eltűnt hosszú, szőke haja rövid barnás-fekete hajszíne lett, biztos ez az természetes hajszíne.
- Norina - vigyorogtam rá.
- Skyler - állt fel és szembe került velem.
- Mi ti ismeritek egymást? - döbbent le. Azonnal követelte, hogy meséljünk el mindent, mi pedig regélésbe kezdtünk. Utána én akartam mindent tudni, mi történt kettőjük között. Bátyám megfogta Nina kezét és combjára helyezte. Ebben a mozdultban minden benne volt. De azért örömmel hallgattam megismerkedésük érdekes történetét, azért nem tudtam megállni, hogy ne fintorodjak el az internetes randi hallatán.
- Én mondtam, hogy utálja - karolta át barátnőjét a bátyám. Nina hevesen bólogatott. Csengettek, én nyitottam ajtót. Az én szőke hercegem állt a túl oldalt, bár fehér lova nem volt, mondjuk lova se, de azért tudtam ő az.
- Szia - adtam ey csókot neki. - Gyere meg kell ismerned Norina-t.
- Szia - köszönt ő is. Bevonszoltam a kanapéra, leült a fotelbe, engem pedig ölébe húzott. Bemutattuk a két ismeretlent egymásnak. Rögtön felvette a fonalat és belefojt a beszélgetésbe. Most volt időm rendesen felmérni, egyszerű koptatott farmer, fehér fölső és az elmaradhatatlan állatmintás pulcsija. Csak vigyorogni tudtam a darabon, szerintem egy divat katasztrófa az ilyen termékeket, de ő még ezekben is remekül fest. El kell árulnia mi a titka. Sőt nekem is fel kell fednem a lapjaimat előtte.

Pár óra hosszas csevegés után James-éknek el kellett rohanniuk, mivel asztal foglalásuk volt. Tökéletesen megértettem, kicsit örültem is neki, hogy csak ketten leszünk.
- Tristan beszélnünk kell - dőltem az ajtónak, miután becsuktam utánuk.
- Ez nem hangzik jól..
- Gyere - fogtam meg a kezét és az ágyamra ültettem.
- Itt nem igen beszélgetni szoktunk - csúszott egy kaján mosoly az arcára. Majd komolyságomat látva, ő is így nézett.
- Emlékszel New York-ban eltűntem egy időre? - bólintott. - Felvételizni mentem. Ma jött meg a levél, de még nem bontottam fel.
- Nem tudom mit mondja erre - zavart mosoly villant át arcán. Kezembe vettem a borítékot, arc izmai megfeszültek, álla meg keményedett. Ideges volt, akárcsak én. Felbontottam, szememmel azonnal átfutottam a lényegtelen sorokat, majd a kiemelt mondatott, többször is elolvastam. - Felvételt nyert - suttogtam. Szívembe óriási fájdalom nyilallt, ahogy megláttam Tristan nyúzott arcát.
- Figyelj, tudom, hogy ez egy nagyon nagy lehetőség neked, én pedig megígértem, hogy támogatlak, valóra váltom az álmaidat - húzott újra az ölébe. Most minden más volt, sokkal lassabb, lágyabb. Ki akar minden percet élvezni, ahogy én is. - Mi lenne, ha nem törődnek ezzel?- dobta el a levelet. - Addig amíg nem kell - mosolygott. Tudta, hogy ez nem megoldás, de idegigelesnek megteszi. Ajkait enyémekre nyomtam, puhán masszírozták enyémet. Ajkaim elnyíltak, engedélyt adva neki. Nyelvünk heves csatába kezdett, a csók elvesztette az eredi lágy, könnyed jellemét, tüzessé és szenvedélyessé változott. Testünk felhevült, égtünk a vágytól, mindent kizártunk. nem volt iskola, nem volt banda, nem voltak kötelességek, problémák, csak mi ketten voltunk. Az egész világ csak kettőnk körül forgott. Nem akartunk beszélni, tudtuk a szavak mindent elrontanának és tönkere tennének minket. Ismertük a másik észjárását.
Mégis azt éreztem elvesztem a legjobb barátomat.
_____________________________________________

Kedves Olvasók!

Remélem tetszett a rész, ne felejtsétek el kinyilvánítani a véleményeteket kommentben, vagy chatben! Ez még nem a búcsú pillantotta, de közeledünk hozzá. Már csak egy záró rész van, s egy epilógus. Nagyon köszönöm, hogy végig követtétek a blog életét, kisebb nagyobb késéseket is el néztétek nekem! Köszönök mindent! :)

xx,
Raine Loire

17 - Adam is back

Zene*

Pár nap telt el szilveszter óta. Azóta szinte Tristan nálunk él, csak aludni megy haza. Anyuéknak sajnos vissza kellett menniük dolgozni, James is mindig valami hülye indokkal felszívódik, tudom, hogy valamit titkol előlem, ami engem nagyon zavar. Csengettek, azt hittem Tristan az ezért csak lekiáltottam neki:
- Gyere, nyitva van - felvettem még a pólómat és lefele indultam. Amikor megláttam ki áll ott a lépcső felénél megálltam. Arcvonásai még mindig egyediek voltak, bár pár napja nem borotválkozott, kutató szemei pedig engem pásztáztak.
- Skyler - nyögte ki a nevemet. - Elképesztő vagy - szavai hidegen hagytak, egy arc izmom se rendült.
- Mit akarsz? Bár melyik pillanatban itt lehet.. - mindig tudott időzíteni, de most nem volt jó. Nem tudtam mit keres itt Adam, de tudtam, ha Adam és Tristan sok időt töltenek egy légtérben, baj lesz. Leszaladtam és egyből barátom mellé álltam. Ezzel is tudatni akarta Ad-el, ogy vége túlléptem. - Ismétlem, mit akarsz? - kérdeztem, megszorítottam Tristan kezét, éreztem, ahogy izmai feszülnek, bármelyik pillanatban képes lenne ütni.
- Téged - válaszolt határozottan. - Sajnálom, nem gondolkodtam tisztán elvakított az új dolog.
- Sajnálhatod is, mert már nem lesz a tiéd - karolt át Trist, mintha valami tárgy lennék és épp egy aukción ülünk.
- Skyler - nézett a szemembe. - Szükségem van rád. Olyan üres a ház nélküled. Sajnálom, hogy megbántottalak és kidobtalak a házból. Úgy éreztem, túl idős vagyok hozzád. De hidd el édes, szükségem van rád, ahogy neked is én rám. Kiegészítjük egymást - szavai szívemig hatoltak, de nem jutottak át a falon, amit miatta építettem, csak is a mögöttem lévő fiúnak sikerült.
- Adam, figyelj rám - belefúrtam tekintetem az övébe. - Elkéstél, túl sokat vártál ezzel. Túlléptem rajtad, nem tudom mi történt, amiért idáig süllyedtél, hogy vissza könyörögd magad hozzám. Tudom, hisz ismerlek - nevettem fel. - Neked csak szükséged van valakire, aki moss, főzz rád és kielégít. Nekem ennél több kell, amit te sajnos nem tudtál megadni. Hálás vagyok neked, hogy elhagytál, mert így egy olyan embert ismertem meg, akinek a nyomába se érhetsz - a végén gúnyosan felnevetett.
- Jössz te még hozzám sírva, hogy megcsalt.
- Oké eleget beszéltél - nyomta a falnak Tristan. - Húzz innét -azzal elengedte. Szabályosan kilökdöste az ajtón és becsapta utána. - Mi volt ez? - vont kérdőre, tekintetével felnyársalt.
- Csengettek, azt hittem te vagy ezért beengedtem. Épp a lépcsőn jöttem le, amikor megláttam, aztán már jöttél te.
- Ugye tudod, hogy sosem csalnálak meg? Egy óráért, sem változtatnám meg az életem. Te vagy a mindenem - végig simított karomon. - S minden vágyamat kielégíted - suttogta, azzal szájon csókolt. Beleadta az összes érzését, tudatni akarta mennyire komolyan gondolta én meg hittem neki. Karom nyaka köré fontam, még közelebb húzva magamhoz.
- Senki se választhat el tőled - mondtam. Az egész napot henyéléssel töltöttük. Borzalmas filmeken röhögtünk és parodizáltuk. Ebédet nem főztem, így pizzát rendeltünk. Este fele el kellett mennie, amit nagyon nem akartam. Egyedül leszek az egész házban, anyuék ma indultak abba a fürdőbe. James meg eltűnt megint valami fura kifogással.

Csend honolt a házban, sehol se égett a lámpa. Az ágyamban forogtam nem tudtam aludni, lementem leellenőriztem az ajtót, hogy bezártam e már vagy ötödjére. Adam arca jutott eszembe, szavai amiket mondott, de tudtam, mind csak kitaláció, átakart verni. Azt akarta elérni, hogy visszamenjek hozzá, de semmiért nem tudnám itt hagyni. Így is pár hónap és el kell búcsúznunk, addig kiakarom élvezni az időt.

16 - New Year

Zene*

Olyan hamar eljött ez a nap, ma újra láthatom Tristan-t. Még az nap este vissza kellett mennie a családjához, amit teljesen megértettem. Nekem is kellett velük időt töltenem, annyi mindent kellett bepótolni.
A fülbevalót raktam fel, amit kaptam. A tükör előtt végig simítottam a zöld flitteres ruhán, a combom közepéig ért, kiemelte alakomat ez a szabás. Hátamat szabadon hagyta, bár nem annyira látszott hajamtól, ami egyszerűen omlott hátra. Nem akartam kivasalni, ezek az apró loknik is engem jellemeznek. Cipőmet a kezembe kapva siettem le a lépcsőn, mert már James üvöltött, hogy mi tart eddig. Az ajtó előtt magamra húztam magassarkúmat és felnéztem rá.
- Jól nézel ki. Na, de húzzunk - lökött a kocsi felé. Beültem, bekötöttem magam, és James már elindult is. Szerintem több stop táblát is figyelmem kívül hagyott, még szerencse, hogy nem kapcsoltak le a zsaruk. Időben oda akart érni, a szilveszteri dugó előtt, amit meg is értetem. Érkezésünkre a vaskapu kinyit és egy emelkedőn mentünk fel. Egy pontnál megálltunk, James kiszállt, így gondoltam követem. A kulcsot leadta, hogy majd az emberek elintézik a parkolást. Micsoda luxus, saját parkoló ember egy buli miatt, mondjuk ők megtehetik. Beléptünk a házba, egy kellemesen kivilágított nappaliba mentünk, ahol zene szólt. Láttam pár ismerős arcot, de a többségük idegen volt számomra. Tekintettem őt kerestem végül is meg is találtam. Egy fehér-piros kockát inget viselt, fehér zakóval egyszerű farmerral, mégis a szavam elállt, amikor megláttam. Vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak visítva a kezébe, mint egy kamaszlány. Mégse hozhatom magunkat ilyen kínos helyzetbe. Szememmel végig mértem minden porcikáját, megérezte, hogy valaki figyeli és egyenesen felém tekintett. Rám mosolygott, megindult felém. Közben egy pincér állt elé, tőle elfogadott két pezsgőt. Az egyiket az én kezembe adta.
- Egyszerűen csodálatos vagy - dicsért. Szavaira elöntött a pír, beleittam az italba, hogy nyugtassam magam. - Így még szebb vagy - simított végig arcomon. Bizsergés járta át testemet érintésére. Végig húztam karján kezemet.
- Te se panaszkodhatsz. Minden lány téged figyel - fordultam körbe, ahol láttam egy-két lány el is kapja a fejét.
- Viszont én csak is a tied vagyok - hajolt le hozzám és lágy csókot lehet ajkaimra. Nekem ennyi nem volt elég, de eszembe jutott, hogy közönségünk van. Ezért elhúzódtam, belekaroltam a karjába és így sétáltunk körbe a házat. Több emberrel is leálltunk beszélni, sok boldogságot kívántak nekünk és a jövőről beszéltünk. Merre mennek tovább a srácok, a pár hónap múlva esedékes turnéról. Nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom, ahogy nagy lelkesedéssel mesélte, hogy velük megyek. Nem voltam benne biztos, hogy akarok, de ezt ők nem tudják.  Még erőt kell gyűjtenem, hogy elő hozakodjak ezzel a témával.

Pár perc volt éjfélig, ezért kimentünk az udvarra. Messziről dudát hallottam, muszáj volt megfújnom az enyémet ezzel válaszoljak az idegennek. - Nem bírtad ki, igaz? - suttogta Tris a fülembe. Mellkasa az én hátamnak nyomta, éreztem kidolgozott izmait. Csak az ő vékony anyagú inge választotta el lángoló testünket. Egész este lángban égtem, mióta csak megláttam, tudtam, hogy alig pár hónapig fog tartani, mivel neki el kell utazni.
- 10, 9,8,7 - számolt mellettem Brad.
- 6,5,4,3 - folytattam Trissel együtt.
- 2,1 és 0 - kiabálta James. Mielőtt az egyet befejezte volna Tristan ajkait enyémekre nyomta. Egészen másnapjáig csókolt, hogy tökéletesen fejezzük be az vége, és remekül kezdjük az újat. Kezeimet szorosan nyaka köré fontam, lejjebb húztam, hogy szám füléhez érjen.
- Vigyél haza- szám súrolta fülét, amitől apró morgást hallatott. Senki se vette észre, mind ünnepeltek és embereket hívogattak, akik nem voltak a bulin. Kézen fogott és óvatosan elsunnyogtunk. Senkitől se köszöntünk el. A parkoló embertől elkértük a kocsit, aki egy mikronba szólt belé és párt perc múlva előhozták Tris Range Rover-jét. Amilyen gyorsan csak tudtam beültem, ő is így tett. Kihajtott és szerintem az összes létező KRESZ-szabályt megszegte, csak, hogy előbb odaérjünk. A vágy nem csak egem öntött el. A szívem kétszeresen gyorsabban vert, vérem is gyorsabban száguldott ereimben. Érezni akartam, magam fölött akartam tudni. Felfedezni teste minden egyes porcikáját, tenyeremmel akartam végig simítani meztelen testén.

A következő pillanatban már a szobában voltunk, egymásról téptük le a ruhát. Csókunkat egy-egy pillanatra szakítottuk meg, combomnál fogva felemelt és elhelyezett az ágyon. Kezével a fiókját húzta ki, zacskó csörgést hallottam, majd éreztem, ahogy megtalált. Körmömmel kapartam hátát, ahogy lökéseit éreztem. Éreztem, ahogy elönt a jól eső érzés. Mellém fekszik, mellkasára von. Egyeletlenül emelkedik fel-le hasa, próbálja levegővételét szabályozni, de még mindig zihál. Felpillantok és gyors csókot nyomok ajkaira.
- Jó éjt puszi nélkül nem tudok elaludni - magyaráztam. Tris ránk húzta a takarót, izmos karjait körém fonja és nem enged. Nem akarja, hogy elszökjek, de ha a kérné se mennék el.

15 - All I want for Christmas is you

Zene*

Skyler McVey

Még az  éjszaka közepén felkeltem, s csöndben lecsempésztem az ajándékokat. Láttam, hogy a fa alatt már áll egy pár, így gondoltam anyuék biztos nem látják meg. 

Reggel levettem rénszarvasos pizsimet és úgy öltöztem fel, ahogy anyu szokott ilyenkor. Egyszerű fekete farmer, ami eléggé elegánsnak bizonyult, ezért feldobtam egy fehér buggyos felsővel és egy fekete pulcsival. Lementem a lépcsőn és a családdal találtam szembe magam. Azt hittem mindenki alszik még, de nem. Frissen és üdén ültek a konyhába. Anyu az én kezembe is nyomott egy bögre kávét, amit tejszínhabbal koronázott meg. Leültünk a kanapéra, James-el egymásra néztünk. 

- Először mi - szólt James és a becsomagolt ajándékokért nyúlt. Egyet átnyújtott nekem, én pedig a jogos tulajdonosának. Apuék hálálkodtak és nagy mosoly volt az arcukon, ezek szerint tetszik nekik. - A legjobb rész pedig most jön - elővettem a borítékot és átadtam anyunak. Mögötte apu ült, így tökéletes rálátást kapott. Amikor befejezték az olvasást, egymásra nézek, majd ránk. 

- Gyerekek, nem is tudunk mit mondani - mondta anyu. 

- Nem is kell, csak érezzétek jól magatokat.
Mi is megkaptuk a magunk csomagjait, nekem egy magassarkút rejtett egy tökéletes szilveszteri ruhával és fülbevalóval. Amikor kiemeltem a zacskóból, a szavam is elállt. James is örült az albumnak amit kapott, állítólag ez egy limitált kiadás és nagyon nehéz hozzá jutni. Meg új húrokat a gitárjához. Az én ajándékomnak is nagyon örült, fel is rakta majd játszani kezdett. Együtt énekeltünk mindenféle dalt, ami csak eszünkbe jutott. Nem mind volt karácsonyi, apu örömére, több rock szám is volt. Az ég besötétedett és a hó is szakadni kezdett. James telefonja megcsörrent. Elmosolyodott és felém lépett. Zsebéből kihúzott egy igen gyűrött borítékot, amit a kezembe nyomott. Ügyetlenül forgattam, hogy hol lehetne felnyitni, de sehol e találtam, így egyszerűen feltéptem. A benne lévő papírka a földre hullt,lehajoltam érte, de már messziról felismertem a kézírást. Alig egy sor volt. Gyere a ház elé!   Én csapott-papot ott hagyva rohantam ki. Nem vettem kabátot, a csizmámban épp beletudtam ugrani. Ereimben az adrenalin csak úgy tombolt, amikor megláttam az arcát az utcai világításnál. Féltem, hogy csak álmodok, nem mertem közelebb menni, teljesen le voltam, sokkolva. Ő tett felém pár lépést, így szüntette meg a távolságot. Testünk összeért, már nem is éreztem a hideget, csak csokoládé barna szemeibe bámultam. 

- Te mit keresel itt? - törtem meg a csendet. 

- Mondanom kell valamit, ami nem várhat szilveszterig - közelebb hajolt hozzám. Egy könnyed, mégis magabiztos mozdulattal derekamnál fogva magához rántott. Az ereimben a vér kétszer olyan gyorsan kezdett száguldani. Karjaimat nyaka köré fontam. Puha ajkai megérintették enyémet. Hajába túrva közelebb húztam magamhoz, ajkam elnyílt ezzel utat adva neki. Megéreztem nyelve simogatását enyémen, tudtam innét nincs visszaút. Orromba mászott férfias parfümjének illata. Ott álltunk az éjszaka kellős közepén, szakadó hóban, egymás karjaiban. Megérezte, hogy fázom ezért kabátját szétnyitva betakart, ezzel is közelebb vonva elhevült testünket egymásthoz. Sose akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak, de levegőhiány miatt el kellett szakadnom tőle. Ziháltan vettem a levegőt, próbáltam feldolgozni az előbb történteket. Majd amikor légzése visszaállt normálisra, száját nyitotta, én visszafojtott lélegzettel vártam mit fog mondani. 

- Te vagy az egyetlen dolog amit karácsonyra kértem! - suttogta. Félt, hogy szavai elijesztenek, de ha akarnék se tudnék mozdulni derekamra kulcsolt kezei miatt. De nem akartam, ott akartam lenni hallani akartam amit mondd. - Tudod sokat gondolkoztam, mit is fogok mondani, amikor itt állok, pontosan itt előtted - megrázta a fejét, nem tudta hogyan mondja ki a szavakat. - Te sokkal jobbat érdemelsz nálam - szavai ledöbbentettek, nem szóltam közbe, hogy ez hazugság. Csak vártam, hogy folytassa. - Olyasvalakit, aki szíve minden dobbanásával téged szeret, aki állandóan rád gondol. Olyasvalakit, aki mindennap minden percében csak arra tud gondolni, hogy hogy vagy, vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel lehetsz, te vajon gondolsz e rá. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni a céljaidat, megvalósítani az álmaidat és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden egyes porcikádat, főleg a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá! Azzal az emberrel, akinek már évekkel előbb meg kellett volna ragadnia lehetőséget, hogy veled lehessen, de félt - mély levegőt vett. Nekem ettől a kisebb monológtól szívem kihagyott egy ütemet. Arcomba vér szökött, szíve hevesen dobogott éreztem, ahogy kezemet mellkasára simítottam. - De már félek, kérlek te se félj. Ne féljünk többé, csak adj egy esélyt. Ígérem boldoggá teszlek! - mondta nagyon halkan. Mégis kitűnően értettem minden szavát. Anyám mondta jutott eszembe: Egy esélyt mindenki megérdemel. 

- Mi is megérdemlünk egy esélyt - közelebb húztam magamhoz és lágy csókot nyomtam ajkaira. - Nem akarsz bejönni? 

- Szívesen - ujjait ujjaimra kulcsolta és bementünk a házba. Már is sokkal jobb volt a testhőmérsékletem. Bemutattam a szüleimnek, de mintha már ismernék egymást. Azt hiszem velük is találkozott mielőtt beállított ide. A konyhába igyekeztünk, elfoglalta az én helyemet az asztalnál, én a hűtőhöz léptem. 

- Kérsz inni, vagy sütit? Bár a süti tegnapi,  hideg és így már... - folytattam volna, de kezemnél fogva ölébe rántott. Újra és újra megcsókolt, nem tudtunk betelni egymással, de muszáj volt levegőt vennem. Fülem mögé tűrte egy hajtincsemet, áthatóan nézett a szemembe. Mosolyom a fülemig ért, ha nem kiszaladt arcomról. Annyira jó érzéssel töltött el, hogy bármikor megsimogathatom markáns arcát. Bármikor megcsókolhatom, megfoghatom a kezét, mellkasán piheghetek vagy arcom vállába fúrhatom, ahogy most is tettem. Ő viszont államhoz ért, kényszerítve ezzel, hogy szemébe nézzek. Közre fogta arcomat és egy finom lágy csókot kaptam. Kinek kell süti, ha az ő ajkai ezerszer édesebbek? Hajam függönyként lógott közöttünk eltakarva arcunkat. Bizsergető érzés járt át, amikor keze hátamon járkált fel alá. 

- Szerintem szabályosan megerőszakolták egymást- hallottam meg bátyám kedves hangját, ezzel elrontva a pillanatot. Telefonja volt a fülénél, abba beszélt. - Igen, akkor pár nap és nálatok találkozunk - tette le és belépett a konyhába. Azt hiszem arcom új árnyaltot vett fel, hiszen ott ültem Tristan ölében, de őt ez nem igen zavarta és elkezdett nekünk a szilveszteri buliról beszélni, hogy mennyire állat lesz. 

14 - Idea

James McVey

Zene*

Sky-al csomagoltuk a szüleink ajándékait, amikor megcsörrent a telefonom. Azt hittem az a titkos lány, akivel egy oldalon ismerkedtem meg. Tudom nem kéne bíznom az ilyenekben, de van egy olyan érzésem, hogy nem hazudott semmiről. A kinézetét nem fedtette fel, ahogy én se. Viszont remek beszélgetéseink vannak, amiket lehet csak elrontana, ha tudná ki vagyok. Azt se akartam, hogy a húgom megtudja, tudom mi a véleménye az ilyen dolgokról és nem akartam pont a kis húgomtól kioktatást kapni. Nem tőle kaptam üzenetet, hanem Tristan-tól. Ahogy elolvastam minden izmon összerándult, állam megkeményedett az idegességtől. Megkértem Skyler-t, hogy fejezze be egyedül nekem most dolgom van. Azzal a lendülettel  felkaptam magamra a kabátom és bakancsom.  Beültem a kocsiba és egyenesen a plazába hajtottam. Abba a boltba mentem, ahol Tristan várt rám. Nem értettem, miért akar velem találkozni és nem a családjával van. Leültem vele szemben az asztalhoz és egy kávét kértem. 

- Mi az a fontos dolog? - támadtam le. Nem akartam kertelni, nem voltam kíváncsi a bevezető szövegére, csak tudni akartam. 

- Azt hiszem..Vagyis nem is hiszem, tudom - dadogta. Rettentően zavarban volt, többször is átszántotta ujjaival haját. Hol az állatmintás pulcsiját néztem, ami kilógott bőrdzsekije alól, vagy pedig egyenesen a szemébe. Arc izmaim nem lazultak, még mindig ugyanolyan ideges voltam. Mert volt egy sejtésem, mit akar ezzel a mondattal mondani, és nem tudtam mit érzek ezzel kapcsolatban. - Szerelmes vagyok a húgodba - bökte ki végül. Védelmező ösztöneim felélesedtek, legszívesebben a falhoz taszítanám, de nem teszem, mert nyilvános helyen vagyunk. 

- Tudom - ismertem be. Amióta Lisa eltűnt a képből, együtt lógtak, hol igazán aranyosak voltak, hol olyan feszült volt kettőjük a helyzet. Nem tudtam mit csinálni, én is tudtam és a többiek is. Csak ők nem akarták beismerni mit éreznek egymás iránt. De eddig volt időm feldolgozni, többször is átrágtam magamban. Mindig ugyanarra jutottam. Tristan jó srác, és tudom, hogy ő sose bántaná a húgomat szándékosan. Nem használni ki, úgy mint Adam tette. A legfontosabb, sose venné el tőlem. Azzal átlépne egy határt és ezt ő is tudja. Arcomat fixírozta várt, hátha mondok valamit. Közben megérkezett a rendelt italom és abból kortyoltam egyet. Én csak csöndben vártam. 

- Csak adj egy esélyt, hadd próbáljam meg - törte meg a csendet. 

- És mégis mit akarsz tenni? - kérdeztem. Apró mosoly bukkant fel arcán, és lelkes mesélésbe kezdett. A terv egyszerű volt, nekem csak annyi volt a feladatom, hogy egy borítékot adok át Skyler-nek az ajándék bontásnál. Ahogy hallgattam, láttam csak úgy ragyogott. Annyira boldog volt, hogy megadtam, amit szeretett volna. Magabiztos volt, ahogy általában. Aki egy kicsit sem ismerte, most azt hiheti, hogy tudta nem utasíthatja vissza. De én átláttam rajta, akárcsak egy szitán. Szemében, láttam az aggodalmat, ha a húgom visszautasítja. 

- Felfogtam, kapok egy üzenetet tőled, akkor adjam oda neki.Ő pedig tudni fogja mit tegyen - mondtam, csak hogy befejezze az ismétlést. Újra és újra belerágta a számba mit tegyek, ami kicsit kezdett bosszantani. 

Épp hazaértem, a család már be is rángatott a nappaliba, hogy fát díszítünk. Én és apu párszor megpróbálkoztunk azzal, hogy egy egy díszt felrakjunk, de olyankor Sky vagy anyu nagyot sóhajtott és átrakta más hova. Leültem a kanapéra és a távirányítóért nyúltam. Válogattam a csatornák között, de sehol se találtam semmit. 

- Itt állj meg - szólt apa, aki időközben leheveredett mellém. Valami régi Bud Spencer és Terence Hill film volt, azt hiszem a Megint dühbe jövünk, de nem nagyon kötött le. Csak is a holnapi nap járt a fejemben, hogy mit fog szólni Skyler? Vajon összejönnek, vagy még mindig tagadni fogja az érzéseit? Viszont, ha felvállalja, egyel több okot kap, hogy velünk jöjjön Ausztráliába és majd az úton tanul. Ez egy kicsit önző dolog tőlem, de nem akartam itt hagyni. Annyira élveztem, amikor mindenkinek bemutathattam ő a testvérem. 

- Na mi van? - ült le mellém a lány, kezében egy kis tányér sütivel. Össze futott a nyál a számban, ahogy megláttam és orromban éreztem édes illatát. - Tessék - nyújtotta oda nekem, én szófogadóan vettem. Feltette újra a kérdést, de én most se tudtam válaszolni, mert tele volt a szám. Minden erőmmel próbáltam kerülni a kérdéseit a telefonról, féltem elszólom magam. Akkor pedig oda a meglepetés és Tristan megöl. Bár én is megölhetném, hogy a pont az én húgomat szemelte ki. Végül feladta, hogy úgy se fogok beszélni, ezért szemeivel a Tv-t pásztázta. Azóta az örök klasszikus karácsonyi film ment. Reszkessetek betörök 3, régen minden karácsonykor megnéztük az egész sorozatot, anyu mindig úgy hívta Karácsony maraton. Több maratont is rendeztünk, amikor mind együtt voltunk. Pattogatott kukoricát tömtünk egymás arcába Skyler-ral, amit kólával öblítettünk le, hogy fent tudjunk maradni. Utána, meg több napos alvást szünetet tartottunk. Szám felfele gördült, ahogy az emlékképek megrohantak. Sky a film közepe tájékán ott hagyott, hogy ő mást már lefekszik. Én is felmentem a szobámba, bekapcsoltam a laptopomat és egyből csörögni kezdett, hogy hívnak Skype-on. Mind a négyen benne voltunk a csoportban, így mindig könnyebb volt.  Tristan elmesélte nekik is, mire készül holnap. Én pedig mosolyogva bólogattam, hogy tudom. A mosolyom őszinte volt, tényleg örültem neki. Így, hogy egyre többet gondolok rá, egyre jobban hangzik. Csak jól süljön el! 

13 - Christmas is coming

Zene*

A repülő elrugaszkodott a talajtól és már a magasban is voltunk. Az övemet kikapcsoltam és a bátyámnak dőltem, aki valakivel vadul írogatott. Nem akartam beleolvasni, tudtam, ha eljön, az ideje elmondja. Addig pedig hagyom, hadd titkolja. Álmoksásan megdörzsöltem az arcomat, már szemem le is zárult. Aludtam, mint a bunda. Csak arra az érzésre ébredtem fel, hogy leszálltunk. Eljött a búcsú pillanata, amikor mindenki megy a saját útjára.

- Hiányozni fogtok, majd beszélünk - öleltem magamhoz mindegyiküket.

- Szilveszterkor találkozunk - nyugtatott Connor, de olyan mintha egy örökké valóságot kellene rá várni. Még egyszer elköszöntünk egymástól, majd beültünk a taxiba, ami egyenesen a családi házhoz szállított minket. Ahogy beléptünk isteni illatok csapták meg orromat. Anyu egy szűkített fekete farmerban és fehér felsőben, derekára egy kis kötény volt kötve. Apu jelent meg mellette melegítőben és egy laza  felsőben. Mindketten mosolyogtak ránk és szorosan átöleltek.

- Verseny? - nézett fel rám a bátyám.

- Nem, mert te könnyebben viszed fel a cuccokat. Nem lenne fair - mondtam és apu segítségével felvittem a cuccaimat a régi szobámba. Minden ugyanúgy volt, még se volt semmi se poros. A falak sötétkékre voltak festve és a plafonon még mindig ott voltak a csillagok. Emlékszem James nyakában ültem és úgy festettem fel. Többször is rá kellett szólnom, hogy ne izegjen-mozogjon. Az íróasztalomon lévő papírok, mind az irattartóba voltak rendezve, ahogy hagytam. Kinyitottam a szekrényt és a ruháim szépen összehajtva. Kiemeltem pár darabot és magam elé emeltem. Kicsi volt, és mostanra biztosan egyet se vennék fel belőle, de három éve bárkit megöltem volna ilyen ruháik. Átöltöztem kényelmes otthoni ruhába és segítettem anyunak főzni. Zöldséget pucoltam, daraboltam. A csirke töltelékét készítettem el. A süti tésztát is kikevertem. Öröm volt anyuval együtt lenni, ahogy csak régen most is találtunk témát, amiről tudunk beszélni.

- Mi van a fiúkkal? - kérdezte mosolyogva. Tudtam, hogy nem úgy érti, mi van Brad-ékkel.

- Háát... fogalmam sincs. Van egy srác, aki egyszer így viselkedik velem, míg a másik percben eltaszít. Mondjuk, nem tudom, hogy képes lennék neki esélyt adni, szóval nem tudom, hányadán állok a pasik terén - magyaráztam. Tristan aranyos, mosolygós arca jutott az eszembe, aztán pedig hűvös hanghordozása. Megráztam a fejemet, hogy elűzzem fejembe, de tudtam lehetetlen. Ott él, saját háza van.

- Egy esély mindenkinek jár. Szerintem beszélned kéne vele, elmondani mit érzel és várnod ő mit lép erre.

- Sose tudtam ölbe tet kézzel ülni és várni.

- Pedig most kénytelen leszel. Elmosogatnál? - váltott témát.

- Persze - sóhajtottam és neki álltam elmosni az edényeket. Anyu itt hagyott a sütivel - amit ezek szerint nekem kell kivennem- és a gondolataimmal. Sose lehet tőlük nyugtom. Újra és újra Trsit jut eszembe, ahogy átölelt a kislányok előtt és puszit nyomott a sapkámra. Ahogy viselkedett a gyerekekkel, ahogy verekedtünk, mint két kisgyerek és nevettünk. Annyiszor megbántottuk egymást, szavakkal vagy a nélkül. Neki nem kellette szavak ott volt hűvös viselkedése, míg én csak úgy fröcsögtem a bántó szavakat. Mégis aggódtunk egymásért, kerestük egymást, reméltük nem lesz a másiknak baja. Anyu hangja csendült fel a fejembe. Egy esély mindenkinek jár. Talán nekünk is. A sütő csipogása szakított félbe. Kivettem a tepsit, előkerestem egy éles kés.

- Figyelj Sky, mikor csomagoljuk.. - itt megakadt - Oh, kés van nálad, majd visszajövök máskor - nevetett és kiindult.

- Ne hülyéskedj, mondjad - mondtam és a sütit kezdtem felvágni. Kitettem őket egy fehér tálcára. Bátyám már nyúlt is érte, de rá csaptam a kezére. - Szóval? - ültem le vele szemben.

- Anyuék ajándékát mikor csomagoljuk be?

- Mindjárt, csak összepakolok - így is tettem. Ahogy hátat fordítottam láttam, hogy James elvesz egy sütit és kisunnyog a helyiségből. Felmentem a szobámba, ahol a fényes, karácsonyfa mintás csomagoló papír volt. James észrevétlenül áthozta az ajándékokat. Anyunak egy új ruhát választottam, ami tudtam tökéletesen fog állni rajta. Apunak valami orsót választott James a horgászathoz.

- Te írsz - adta át a papírt a bátyám. Leírtam, hogy sok szeretettel, meg ilyenek és beraktam az egy hétre szóló gyógyfürdő belépőt. Jár hozzá egy szoba és teljes étkezések. Én találtam ki, James meg elintézte. Bátyám telefonja csörgött én pedig nyúltam érte, hogy odaadjam, de Ő odavetődött és kikapta a kezemből. Átfutotta az üzenetet, arca megfeszült, álla megkeményedett.

- Minden oké? - kérdeztem aggódva.

- Hm? Ja, persze. Be tudod fejezni? Nekem most el kell mennem - válaszomat meg se várta, ott hagyott. Így legalább az ő meglepetését is be tudtam csomagolni. Egy Beatles-ös gitárpántot választotta, amikor megláttam a boltba. Tudtam, nekem ez kell!

A bátyám majd vagy egy órára eltűnt a fura sms miatt. Remélem nem került semmi bajba.

- Sky, gyere, feldíszítjük a fát - kiabált fel apa. Kikapcsoltam a laptop-om és leszaladtam hozzájuk.

- Nem várjuk meg James-t? - ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta. Ledobta a kabátját, cipőjét pedig lerúgta. Valami borítékot nagyon dugdosott, de nem vettem róla tudomást.

- Most már itt van. Gyere - előkerestük a díszeket. Egyesével felaggattuk, bár mi anyuval kétszer annyi munkát vállaltunk. Apu és James sose a megfelelő helyre tette. Ezen mindig jót derültünk. Együtt voltunk, nevettünk és éreztem szeretnek. Egy családként viselkedtünk, mert végre azok is voltunk! Ahogy befejeztünk neki álltunk vacsorázni, meséltünk a turnéról, hogy mennyire jó volt. Mennyi emberrel találkoztunk. Ők is beszéltek a munkájukról, hogy mik történtek, míg mi körbeutaztuk Amerikát.

Az ágyamban feküdtem, már kezdtem aludni. De az emlék áradat úgy rohant meg. Adam vigyorgó arca jutott eszembe, amikor díszítettük a fát, vagy amikor láb alatt volt a konyhában. Különböző hozzávalókat dobáltunk egymáshoz, így nem volt miből főznöm. Boltok bezártak, így rendelnünk kellett, azt is épp, hogy csak sikerült. Egy pohár borral és forró pizzával ültünk le a kanapéra a kandallóval szembe. Szorosan átölelt és csak néztük, ahogy ropog a tűz. Boldog voltam, de az a boldogság nem hasonlító arra, amit most érzek. Akkor nem éreztem magam teljesen, most már tudom mi hiányzott. A családom, aki mindent jelentett, akkor és most is nekem.