3 - Travell

Zene*

A fiúk szinte fellöktek a szobámba, hogy pakoljak, mert pár óra és indul a gépünk. Pedig már szinte berendezkedtem, erre újra bőröndbe kell pakolnom. Mindent szépen elhajtogattam, a sminkjeimet pedig kisebb neszesszerekbe rakosgattam, így könnyedén össze tudtam cipzárazni.

- Hé, Sky - jött be kopogás nélkül Tris. - Segítenél?

- Öhm, persze - követtem és bementem a szobájába. Úristen, mint valami csatatér. Rosszabb, mint Jamesé. - Tris nem fogom kitakarítani a szobádat, bármennyire is szeretnéd.

- Mi? Nem, dehogyis - nevetett. - Csak ülj rá a bőröndre – szófogadóan törökülésbe vágtam magam a táska tetején. Nem igen sikerült bezárni, így sóhajtottam egyet, majd kiborítottam az egészet. - Te meghibbantál? - röhögött fel mellettem Tristan, aztán rájött, hogy csak normálisan beraktam a ruhákat, így könnyebb lecsukni, majd bezárni. - Köszi - vont magához. Beszívtam férfias kölnijének illatát és izmos mellkasának döntöttem a fejem.

- Szívesen - motyogom. Csak élvezem, amíg karjaiban tart, majd kissé csalódott mosolyt ült arcomra, hogy eltávolodtunk.

- Fiúk induljunk - kiabál lentről egy ismeretlen női hang. Odafordultam Tris-hez, de Ő csak legyintett és megfogta a táskáját. Berontottam a szobába az enyémért, bár nekem sokkal több cuccom van, mint a fiúknak, így James segített levinni a lépcsőn és berakni a turné buszba.

- Ő kicsoda? - mutatott rám egy velem egykorú lány. Magas, vékony alakja és keskeny csípője, hosszú lábai voltak. Igazi modell alak. Csinos kis pofi, hosszú szőke haj, ami a derekáig ér. Igazán kedves teremtésnek tűnt, de elrontotta a mosolya. Ahogy végig vezette pillantását rajtam, undor futott át arcán. Pedig nem is néztem ki annyira borzalmasan, vagy csak nem éreztem magam annak.  Connor lépett mellénk, így rá marad, hogy bemutasson minket egymásnak.

 - Lisa, ő Skyler James húga. Skyler, ő itt Lisa. Tristan barátnője, egyben ő választja ki a ruháinkat.

- Örülök, hogy megismerhetlek - nyújtom a kezemet, de mintha leprás lennék, hozzám se ért. Ezen kicsit meglepődöm, de csak egy vállrándítással lerendeztem.

- Jah, én is - motyogta. Mit ártottam én neki, hogy így viselkedik velem?

- Gyere már - ragadta meg a kezem James és a busz felé kezdett húzni. Ott pedig szabályosan fellökött, majdnem orra is estem.

- Kösz, én is téged - morogtam, majd levágódtam az egyik ülésre. Mögöttem Connor és Brad ült, ők mögött pedig Tris és Lisa enyelgett, elfintorodott az arcom. - Mizu?- fordultam inkább a mögöttem lévő két sráchoz. Connor nem válaszolt, szerintem már el is aludt. Viszont Bradley annál inkább, annyi minden hülyeséget összehordott, hogy már fájt az oldalam a nevetéstől. Az egész busz a kettőnk kacagásától visszhangzott. Connor el is ült, James-el egyetembe, így került mellém Brad. Már kezdtem én is elálmosodni, ezért fejemet Brad vállának döntöttem, közben hallgattam a zenéket, amiket ő választott. Szerinte elég pocsék zenei ízlésem van. Hát, köszi.

Nem is tudom, hol vagyunk, de ahogy kilestem az ablakon az éjszaka közepén járhatunk és egy igen szépen kivilágított hotel előtt parkoltunk le. Elkezdem Brad-et bökdösni, aki csak nem akar felkelni, ezért drasztikusabb megoldáshoz kell folyamodnom.

- Jó reggelt! - kiabáltam olyan hangosan, ahogy csak tudom. - Felkelni, asszem’ megérkeztünk - mindenki csak morog valamit, Brad pedig egyszerűen befogja a számat a kezével. Mikor úgy érezte, hogy eléggé felkelt levette rólam mancsát. Mindenki visszaaludt, én pedig már nem nagyon tudtam, leszálltam a buszról. Kicsit sétálgattam az utcán, oda-vissza, de fogalmam se volt melyik városban lehetünk. Aztán az egyik ház sarkából megláttam egy hatalmas építményt és tudtam. Csakis Párizsban lehetünk, hisz ott az Eiffel-torony, de ezt eddig miért nem vettem észre? Szerintem kezd romlani a megfigyelő képességem. Az utca túl oldalán megláttam egy 0-24 óráig nyitva tartó kis kávézót, így gyorsan körbe tekintettem, de mivel az éjszaka közepén nem volt forgalom, lazán átsétáltam.

- Jó estét, vagy kora reggelt! - nevettem fel, amin a pultban lévő srác is elmosolyodott.

- Nocsak, ilyen korán kelő szépségünk is van? Mit adhatok?

- Egy kávét kérek, két cukorral és tejszínnel. Köszönöm - pár perc múlva elém rakja a gőzölgő italt, ő pedig leül mellém.

- Lucas Till vagyok - nyújtotta a kezét, én pedig örömmel megráztam.

- Skyler McVey.

- Gondolom, te vagy az a titokzatos lány, aki felbukkant The Vamps életében és azt állítod te vagy James McVey testvére.

- Ezt te honnan tudod?

- A húgom, igazán nagy rajongója annak a bandának és csak dől belőle az információ reggelinél és vacsoránál, amikor együtt vagyunk – magyarázta. Csak aprót bólintottam, jelezve, hogy megértettem.

- Figyelj, nekem mennem kell - néztem a telefonomra, amin James neve villogott nagyban. - Mennyivel tartozok?

- Semmivel, a vendégem voltál. Vagyis.. egy telefonszámmal - mosolyodott el újra. Olyan szép az a vigyor és a szemei olyan csodásan csillogtak, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Ezért beírtam a telefonónjába a számomat, ő pedig az enyémbe, majd készített rólam egy képet és én is.

- Most már tényleg mennem kell - álltam fel.

- Ígéred meg, hogy hívni fogsz!

- Ígérem, szia - mondtam és kiléptem az ajtón, még hallottam, ahogy elköszönöm. Gyorsan körbepillantok az úton, majd átszaladtam és odacaplattam, ahol a turné busznak kellett volna állnia. De hűlt helyét találtam, forgolódtam össze-vissza majd egy kéz takarta el a szememet. Persze és én most hagyom a paprika spraymet a táskámba.

- Ki vagyok? - kérdezi eltorzított hangon Tristan. Jó bele megyek a játékba.

- James.

- Nem talált.

- Connor?

- Ugyan már.

- Akkor csak is Brad lehetsz.

- Még mindig nem.

- Lisa ne csináld, már vedd le a kezed a szememről - már mindenkit elmondtam így csak ő marad. - Najó, Tristan?

- Na, végre – vette le a kezét a szememről és magam felé fordít.

- Ugye tudod, hogy mind végig tudtam? Még gyakorolni kell az eltorzított hangot.

- Hol voltál? – érdeklődött kedvesen, mintha tényleg izgatná, mi van velem.

- Ott - mutatott a kis kávézóra. - Kávéztam, meg beszélgettem. Többiek?

- Kivel beszélgettél? - faggatott.

- Egy sráccal - mosolygott, mert eszembe jutott Lucas arca. Amíg én hatalmas vigyorral az arcomon néztem fel rá, addig ő úgy nézett ki, mintha temetésről jött volna. Szólásra nyitotta száját, de Brad belé fojtotta szót.

- Hát itt vagy. Na, gyere - karolta át a vállam és befele kezdett húzni. Mindenki csak húzogat, meg tologat, meg lökdös. Segítség nélkül is el tudok jutni A pontból, B pontba. - Szóval Lisa-val leszel egy szobában, de szerintem csak a cuccait fogja ott tárolni, meg ott készülődni, de azt se nagyon, Tristan-nal elég jól el vannak, ha érted mire gondolok. A pár napi program pedig a következő.. - csak mondta és mondta, már nem is figyeltem rá. Elvesztem egy interjú és koncert között. - Amikor mi próbálunk, addig eltudod magad foglalni, meg, ha szeretnél be is jöhetsz velünk - fejezte be.

- Hidd, el nagy kis lány vagyok – igazítottam meg a képzeletbeli galléromat nevetve. Megmutatta, hogyan kell használni a mágneskártyás ajtót.

- Köszi, de menj, mert holnapra hulla leszel.

- Szia - adott egy puszit és ott is hagyott. Bementem a szobába és cuccaim közepette ott találtam James-t, aki szerintem rám várt, mert, ahogy beléptem fel is pattant.

- Na mizu? - dőltem az ajtó fél falnak. - Csak nem turkálsz?

- Hol voltál? - tér egyből erre. Miért érdeklődik mindenki ennyire? Nem raboltak el, hiszen itt vagyok. Nem erőszakoltak meg, mert akkor biztos jobban ki lennék készülve. Nem drogoztak be, se itattak le. Semmi rossz nem történt..

- Csak kávéztam - végszóra jött be Lisa. De tényleg csak a két bőröndjét rakta le, majd távozott is. Még köszönni is nehezére esett. Megforgattam a szemeim, inkább lesöpörtem az ágyról a cuccokat és eldőltem rajta. Ennyi kellett James-nek, aki annyira eleven volt, hogy rám vetette magát és hatalmas csiklandozásba kezdett. Az elején még vissza tudtam tartani a nevetést, de aztán elvesztettem az irányítást és felvisítottam. Eléggé hangosra sikerült, hiszen Brad úgy tört be, mintha az élete múlna rajta.

- Ments meg - kérleltem két nevetés között.

- Inkább segíts nekem - adott választási lehetőséget. A tekintete köztem és James között váltakozott, mérlegelte, hogy mit csináljon. Szerencsétlenségemre a bátyám mellé állt, így már volt szövetsége. Amikor már nem kaptam levegőt a sok röhögéstől elengedtek.

- Ezt még nagyon-nagyon csúnyán megkeserülitek - gyilkos pillantást lövelltem, de még sajnálatot se mutattak, csak vigyorogtak. Azt hiszem ezzel a kijelentéssel egy háborút indítottam el köztem és a két fiú között.