-->

2014. július 23., szerda

1 - I came home

Zene*
- Haza jöttem - mondtam megszeppenve. Ők teljes sokkhatás alá kerültek, ami engem őrületbe kergetett. Miért nem mondanak semmit? Nagyon örülnek nekem vagy húzzak a picsába,  mindegy csak szólaljanak meg. Arcukról leolvasható volt a döbbentet, szemüket dörzsölgették, nem hittek a szemüknek.
- Tényleg te vagy az, csak sokkal szebb vagy! Hol az a pattanásos, rövid hajú  kis lány?
- Bátyus - nyögtem ki és a karjaiba vetettem magam. Egy újabb sírás roham tört fel. Könnyeimnek nem tudtam megálljt parancsolni, csak folytak le az arcomról. Nem tudtam elhinni, hogy ez mind velem történik. Ki tudtam volna rohanni a világból. Szégyelltem magam, hogy csak akkor jöttem, amikor baj volt. Utáltam magam, amiért nem vettem előbb észre, hogy átvertek. Hogy lehettem ekkora idióta? Elhittem minden egyes szavát, ami csupa hazugság volt. De hát csak egy 16 éves, kis naiv lány voltam, aki akkor élte át az első nagy szerelmét igazán. Ez elfogadható kifogás, ugye? Mert szerintem nem. A bűntudat és a szomorúság mardosott. Nem tudom meddig álltunk ott az ajtóban, csak ölelve egymást, miközben én kiadtam magamból mindent.
- Gyere, ülj le - vezetett a kanapéra. Csöndbe  leültem, elfogadtam Tristan-tól a zsebkendőt.
- Szakított velem..Megcsalt...Viszonya volt - dadogtam sírásom közben. Még én magam se tudtam felfogni, nem hogy akkor ők. Vettem pár mély levegőt megtörültem az arcom és megkérdeztem. Féltem feltenni a kérdést, de a választól még jobban. Mit csináljak, ha nemet mondanak? Semmim nincs a ruháimon és a törött szívemen kívül.  A repülőjegyet és a taxit is alig tudtam kifizetni. Persze, akkor hozzányúlok ahhoz a pénzhez, amit mindig gyűjtögettem, hogyha felvesznek, egy profi tánciskolába ki tudjam fizetni és ne szoruljak rá senki alamizsnájára. De most mégis itt voltam és szinte kétségbeesetten könyörögtem. - Itt maradhatok pár napig? - a hangomra egyáltalán nem ismertem fel. Hol az a magabiztos, erős nő, akit magamnak hívtam eddig? A fiúk egymásra néztek, vagyis inkább James arcát fürkészték, hogy mit szól hozzá. Csak szemmel kommunikáltak. Három év alatt ilyen jól kiismerték egymást, hogy így meg tudnak hozni, egy ilyen fontos döntését. 
- Ameddig csak szeretnél - válaszolta Brad. Hálásan elmosolyodtam, szememből kitöröltem a könnyeimet, pár mély levegőt kellett vennem. Meg kellett nyugodnom, nem szabadott volna annyira szétesnem. 
- Segítek felvinni a cuccaid - ajánlotta fel Tris, ami nagyon kedves volt tőle. 
A szobában egyszerűen eldőltem az ágyra, mint egy zsák krumpli. Zokogásom nem maradt abba, nem segített semmi. Vicces videók, történetek a fiúktól. Fagyi, csoki, még a nyálas romantikus filmek se. Nem értettem, hogy annyi lánynak törték össze a szívét,ők hogyan bírták túl tenni magukat? A gyomrom gomb méretűre zsugorodott, nyelni nem tudtam, a sírástól felpuffadt az arcom. Energiám, nem volt semmihez. Csak ordítani tudtam, próbáltam kiadni magamból az összes rossz érzést. Elűzni a gondolataimat, üresnek lenni mind érzelmileg, mind gondolataidat. Mint egy kuka, szívesebben lettem volna akkor egy kuka, mint az, aki voltam.
                                 
Reggel pompás illatokra keltem. Frissen főzött kávé. Mielőtt lementem volna átöltöztem, egy fehér háromnegyed ujjú pólót és szürke mackó nadrágot vettem fel. Ezzel is éberebb lettem. Tükörbe nem néztem, fölösleges úgyis tudom, hogy nézek ki. Azaz álomba sírás és óránkénti felébredés, nem igazán tehetett jót. Úgy nézhettem ki, ahogy éreztem magam. Lesétáltam közben jól megszemléltem a házat, sok minden nem változott rajta. Ház a legmodernebben dolgokkal volt felszerelve, minden passzolt mindenhez. A lépcső melletti falon mindenféle kép és újság cikkek voltak bekeretezve. Csak az újságból hallottam igazán róluk. A ház címét is csak onnét tudtam, hogy egyszer James küldött egy levelét - nem tudom honnan tudta meg a címünket. Ha tudta, akkor miért nem látogatott meg. Bár nem hiszem, hogy annyira belefértem volna az idejébe-, amin ez a cím volt. Én pedig megjegyeztem. 
Nagyon örülök, büszke vagyok, hogy a bátyám mennyi mindent elért a barátaival. Olyan munkát talált, ami jól fizet, és még élvezi is, és ezt a legjobb emberekkel, a haverjaival teheti.
A konyhában csak is James volt, az ablakon bámult kifele, elmerülve a gondolataimban. Nem akartam megzavarni, így halkabban folytattam utam. Leültem a székre, ami súlyom alatt kicsit megreccsent, így James felém kapta a fejét. 
 - Jó reggelt - morogta. Majd kávét tolt elém, és csúsztatott mellé egy kis dobozt. - Ugyanúgy iszod, nemde? -
- De, köszönöm - beleöntöttem a kis dobozban lévő tejszínt és elkevertem a forró itallal. - Igazán sajnálom, hogy csak így rátok törtem, de minden olyan gyorsan történt és azt se tudtam mit csináljak, hova menjek - dadogtam zavaromban. Nem találtam a szavakat, amik kifejeznék, mit érzek, mennyire sajnálok mindent.
- Hiányoztál. Szükségem lett volna rád!- vágta a fejemhez. Hangja az előbbihez képest, sokkal hangosabb volt, haragot sugároz. Elszégyelltem magam, amiért annyi fájdalmat okoztam neki. Sose voltam  igazán vele, mindig fél lábal kint voltam az életéből. A cuccaim mindig össze voltak pakolva, majd kapva kaptam az alkalmon, ha menekülhettem előle. Nem támaszkodhatott rám, nem bízhatott meg a saját húgában.
- Te is nekem- nyögtem ki végül. Nem tudtam mi mást mondhatnék. 
- Akkor miért nem hívtál fel? Csak egy nyamvadt telefonhívás, hogy még élsz - csattant fel. Nem tudott ülve maradni, fel alá járkált a konyhában. Minden szava tört szúrt szívembe. Igaza volt, de akkor azokat a dolgokat gondoltam helyesnek. Tudom, hogy hibáztam, azt is, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. 
- Mert tudtam, hogy akkor azt szeretnétek, hogy jöjjek haza meglátogatni titeket, és rá akarnátok venni, hogy maradjak. Ebből pedig óriási veszekedés lett volna vége, ami még jobban megrontja a kapcsolatunkat.
- Miért választottad őt helyettem, a család helyett?
- Mert az hittem Ő az igazi.
- Az igazi nem akar elválasztani a családjától.
- James nem akarok ezen vitatkozni! - álltam fel én is. Igaza van, és ez fáj. - Tudom, hogy elcsesztem. Köszönöm a kávét - felmentem és bezárkóztam a szobába. Neki dőltem az ajtónak és lecsúsztam. Aprót kortyolok a forró italból. Eszembe jutottak a reggelek, amikor együtt reggeliztünk Adam-el. Újra potyogtak a könnyeim.
Hiányzik, annyira hiányzik, hogy az már fáj! Minden apró dologról Ő jut eszembe. Hogy mi hogy csináltuk, amikor még ott laktam. Amikor mi voltunk és nem két idegen. Amikor még nem volt Megan. Csak mi és az igaz szerelmünk volt, ami mind kettőnket boldoggá tett. Inspiráltuk egymást, így olyan mozdulatokra lettem képes, amikben szívesen vállalta a partner szerepét. A házunkban az egyik szobát át is akartuk alakítani, táncteremmé, de pénz miatt hanyagoltuk. Az emlékek újra rám törtek. Az első csókunk, ott az esőben néhány centire a medencétől. A zene akkor is hangosan üvöltött, hányás és tömény alkohol szag keveredett az eső illatával. Vele töltöttem életem legjobb három évét!

Kopogásra lettem figyelmes, azt hittem csak a nappaliból hallom a TV-t, vagy jöttek a srácokhoz nem pedig hozzám. De egyre erőteljesebb lett a hang. Lassan álltam fel és tártam ki Tris előtt. Becsukta maga mögött.  Az ágyra feküdtem, érzetem, hogy lesüppedt a mellettem lévő rész eldőlt mellettem. Arccal a plafon fele voltunk, csak azt fixírozzuk, mintha annyira érdekes lett volna. A csend, ami körül vett minket, nem volt kínos, inkább megnyugtató.
- Ne kezd el a kioktatást, ma már kaptam egyet – figyelmeztettem. Megértem, hogy mindenki jót akar, de kicsit elegem volt belőle.
- Tudom, hallottam. Sky, figyelj, tudom, hogy te abban a tudatban vagy, hogy ő tökéletes, ő az igazi. De nem, nem Ő az. Csak próbáld meg elfelejti őt, elhiszem, hogy nem tehetsz úgy, mintha azaz a három év meg se történt volna. Nézd úgy, hogy az egy iskola volt és, hogy csak tanultál belőle. Rendben? - az iskolás metaforája mosolyt csalt az arcomra. Pár percig hallgattam, csak ízlelgettem a mondatát. Nem Ő az igazi, Adam nem tökéletes. Végül csak válaszoltam.
- Rendben. Valaha rá találok az Igazira?- suttogtam.
- Hidd el előbb- utóbb meg találod! Lehet a közeljövőben! Csak ne hagy el érte mindent, mert azt hiszed ő az. Bizonyosodj meg róla.
- Ígérem - nyújtottam a kisujjamat, ő belekarolt az övével és megráztuk.
- Megegyeztünk - nevetett. Néztem az ajtót, amit alig egy perce zárta be maga mögött. Igaza volt. Tristan-al talán kétszer találkoztam, ahogy a többiekkel is. Mégis ennyit segített. Muszáj beszélnem a bátyámmal, nem akarom, hogy haragban legyünk, ezért nyomban be is kopogtam hozzá.
- Gyere - kiállott ki.
- Beszélhetnénk? - léptem be. Megcsapott, azaz utánozhatatlan illata keveredve a poshadt, állott levegővel és büdös ruhákkal. Szerintem az egész ruhatára a földön hever. - James szekrényről hallottál már? - hajoltam le és elkezdtem összeszedni a koszos ruhákat. Ő is segített, azzal hogy a kezembe nyomkodta, amit büdösnek talál. - Gondolom, nem igen mostok.
- Nem, de miről akartál beszélni? - dobtam bele a szennyes tartóba.
- Csak bocsánatot akartam kérni a reggeli veszekedés miatt, igazad van. Csak elvakított a szerelem - raktam el az  össze a tiszta ruhát és bepakoltam a szekrénybe. Az ablakot kitártam, hogy cserélődjön a levegő. - Szóval sajnálom - néztem fel rá.
- Nem haragszom -  karjait ölelésre nyújtotta, amit én készségesen el is fogadtam, ha nem csukta volna össze előttem. - Sajnálom a kapu becsukódott.
- Na - kutyaszemekkel pillantgattok felé, mitől elröhögte magát és átölel. Annyira hiányzott az ölelése. Amikor karjai között vagyok, senki se bánthat, az én nagy, erős és félelmetes bátyám mindenkitől megvéd.
- Szeretlek!- mondta a fülembe.

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen! :)

      xx,
      Robin Summer

      Törlés
  2. Naaa sokat fejlődtél az elmúlt hét óta ;) Több a leírásod, szebb a fogalmazásod... Csak így tovább, sis <3 Várom a kövit:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ikrem!

      Nagyon szépen köszönnöm, igen próbáltam minél többet kihozni magamból. Ezen az úzon fogok tovább haladni ;) A következő ugyanígy szerdán érkezik, egy hét múlva.

      Xx,
      Robin Summer

      Törlés