18- School

Zene*

Másnap reggeli postát néztem át. Számla, számla, szórólap, anyué, szórólap, apué. Elolvastam az utolsó borítékon álló nevet: Skyler McVey a feladó nem volt más, mint a Columbia. Emlékszem amikor még New York-ban voltunk megláttam az iskolát és beadtam a bizonyítványaimat, hogy újra a tanulás határozza meg életemet, hogy legyen egy diplomám és végre azt csináljam amit szeretnék. De nem hittem, hogy sikerülni fog. Senkinek se mondtam el, nem akartam reménykedett táplálni.
- Jött valami nekem? - kérdezte James. Elrejtettem a levelet, nemlegesen ráztam a fejem. A hűtőben kutatott, én addig felmentem a szobámba. Leültem vele az ágyra, idegesen babráltam vele. Nem mertem kinyitni, egyedül biztos nem. Itt kell, hogy legyen anyu, James és Tristan. Csak velük megy. De nem! Nem akarom őket beavatni, amíg nem tudom biztosra a választ. Mindegy mi áll benne én akkor is szomorú leszek. Olyan csapdába kerültem, amit magamnak állítottam. Amiből fölösleges menekülni, ha benne maradok meghalok, ha kihúzom magam, meghalok. Mindkettő fáj. Vettem egy mély lélegzettet és a levél oldalához nyúltam, amikor kinyílt az ajtó.
- Hé Sky - dugta be a fejét James. - Lejönnél? Bemutatnék neked valakit - biccentemet és kifele indultam. Lesétáltunk a lépcsőn, a kanapén pedig megláttam Norina-t. Eltűnt hosszú, szőke haja rövid barnás-fekete hajszíne lett, biztos ez az természetes hajszíne.
- Norina - vigyorogtam rá.
- Skyler - állt fel és szembe került velem.
- Mi ti ismeritek egymást? - döbbent le. Azonnal követelte, hogy meséljünk el mindent, mi pedig regélésbe kezdtünk. Utána én akartam mindent tudni, mi történt kettőjük között. Bátyám megfogta Nina kezét és combjára helyezte. Ebben a mozdultban minden benne volt. De azért örömmel hallgattam megismerkedésük érdekes történetét, azért nem tudtam megállni, hogy ne fintorodjak el az internetes randi hallatán.
- Én mondtam, hogy utálja - karolta át barátnőjét a bátyám. Nina hevesen bólogatott. Csengettek, én nyitottam ajtót. Az én szőke hercegem állt a túl oldalt, bár fehér lova nem volt, mondjuk lova se, de azért tudtam ő az.
- Szia - adtam ey csókot neki. - Gyere meg kell ismerned Norina-t.
- Szia - köszönt ő is. Bevonszoltam a kanapéra, leült a fotelbe, engem pedig ölébe húzott. Bemutattuk a két ismeretlent egymásnak. Rögtön felvette a fonalat és belefojt a beszélgetésbe. Most volt időm rendesen felmérni, egyszerű koptatott farmer, fehér fölső és az elmaradhatatlan állatmintás pulcsija. Csak vigyorogni tudtam a darabon, szerintem egy divat katasztrófa az ilyen termékeket, de ő még ezekben is remekül fest. El kell árulnia mi a titka. Sőt nekem is fel kell fednem a lapjaimat előtte.

Pár óra hosszas csevegés után James-éknek el kellett rohanniuk, mivel asztal foglalásuk volt. Tökéletesen megértettem, kicsit örültem is neki, hogy csak ketten leszünk.
- Tristan beszélnünk kell - dőltem az ajtónak, miután becsuktam utánuk.
- Ez nem hangzik jól..
- Gyere - fogtam meg a kezét és az ágyamra ültettem.
- Itt nem igen beszélgetni szoktunk - csúszott egy kaján mosoly az arcára. Majd komolyságomat látva, ő is így nézett.
- Emlékszel New York-ban eltűntem egy időre? - bólintott. - Felvételizni mentem. Ma jött meg a levél, de még nem bontottam fel.
- Nem tudom mit mondja erre - zavart mosoly villant át arcán. Kezembe vettem a borítékot, arc izmai megfeszültek, álla meg keményedett. Ideges volt, akárcsak én. Felbontottam, szememmel azonnal átfutottam a lényegtelen sorokat, majd a kiemelt mondatott, többször is elolvastam. - Felvételt nyert - suttogtam. Szívembe óriási fájdalom nyilallt, ahogy megláttam Tristan nyúzott arcát.
- Figyelj, tudom, hogy ez egy nagyon nagy lehetőség neked, én pedig megígértem, hogy támogatlak, valóra váltom az álmaidat - húzott újra az ölébe. Most minden más volt, sokkal lassabb, lágyabb. Ki akar minden percet élvezni, ahogy én is. - Mi lenne, ha nem törődnek ezzel?- dobta el a levelet. - Addig amíg nem kell - mosolygott. Tudta, hogy ez nem megoldás, de idegigelesnek megteszi. Ajkait enyémekre nyomtam, puhán masszírozták enyémet. Ajkaim elnyíltak, engedélyt adva neki. Nyelvünk heves csatába kezdett, a csók elvesztette az eredi lágy, könnyed jellemét, tüzessé és szenvedélyessé változott. Testünk felhevült, égtünk a vágytól, mindent kizártunk. nem volt iskola, nem volt banda, nem voltak kötelességek, problémák, csak mi ketten voltunk. Az egész világ csak kettőnk körül forgott. Nem akartunk beszélni, tudtuk a szavak mindent elrontanának és tönkere tennének minket. Ismertük a másik észjárását.
Mégis azt éreztem elvesztem a legjobb barátomat.
_____________________________________________

Kedves Olvasók!

Remélem tetszett a rész, ne felejtsétek el kinyilvánítani a véleményeteket kommentben, vagy chatben! Ez még nem a búcsú pillantotta, de közeledünk hozzá. Már csak egy záró rész van, s egy epilógus. Nagyon köszönöm, hogy végig követtétek a blog életét, kisebb nagyobb késéseket is el néztétek nekem! Köszönök mindent! :)

xx,
Raine Loire