-->

2015. március 15., vasárnap

16 - New Year

Zene*
Olyan hamar eljött ez a nap, ma újra láthatom Tristan-t. Még az nap este vissza kellett mennie a családjához, amit teljesen megértettem. Nekem is kellett velük időt töltenem, annyi mindent kellett bepótolni.
A fülbevalót raktam fel, amit kaptam. A tükör előtt végig simítottam a zöld flitteres ruhán, a combom közepéig ért, kiemelte alakomat ez a szabás. Hátamat szabadon hagyta, bár nem annyira látszott hajamtól, ami egyszerűen omlott hátra. Nem akartam kivasalni, ezek az apró loknik is engem jellemeznek. Cipőmet a kezembe kapva siettem le a lépcsőn, mert már James üvöltött, hogy mi tart eddig. Az ajtó előtt magamra húztam magassarkúmat és felnéztem rá.
- Jól nézel ki. Na, de húzzunk - lökött a kocsi felé. Beültem, bekötöttem magam, és James már elindult is. Szerintem több stop táblát is figyelmem kívül hagyott, még szerencse, hogy nem kapcsoltak le a zsaruk. Időben oda akart érni, a szilveszteri dugó előtt, amit meg is értetem. Érkezésünkre a vaskapu kinyit és egy emelkedőn mentünk fel. Egy pontnál megálltunk, James kiszállt, így gondoltam követem. A kulcsot leadta, hogy majd az emberek elintézik a parkolást. Micsoda luxus, saját parkoló ember egy buli miatt, mondjuk ők megtehetik. Beléptünk a házba, egy kellemesen kivilágított nappaliba mentünk, ahol zene szólt. Láttam pár ismerős arcot, de a többségük idegen volt számomra. Tekintettem őt kerestem végül is meg is találtam. Egy fehér-piros kockát inget viselt, fehér zakóval egyszerű farmerral, mégis a szavam elállt, amikor megláttam. Vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak visítva a kezébe, mint egy kamaszlány. Mégse hozhatom magunkat ilyen kínos helyzetbe. Szememmel végig mértem minden porcikáját, megérezte, hogy valaki figyeli és egyenesen felém tekintett. Rám mosolygott, megindult felém. Közben egy pincér állt elé, tőle elfogadott két pezsgőt. Az egyiket az én kezembe adta.
- Egyszerűen csodálatos vagy - dicsért. Szavaira elöntött a pír, beleittam az italba, hogy nyugtassam magam. - Így még szebb vagy - simított végig arcomon. Bizsergés járta át testemet érintésére. Végig húztam karján kezemet.
- Te se panaszkodhatsz. Minden lány téged figyel - fordultam körbe, ahol láttam egy-két lány el is kapja a fejét.
- Viszont én csak is a tied vagyok - hajolt le hozzám és lágy csókot lehet ajkaimra. Nekem ennyi nem volt elég, de eszembe jutott, hogy közönségünk van. Ezért elhúzódtam, belekaroltam a karjába és így sétáltunk körbe a házat. Több emberrel is leálltunk beszélni, sok boldogságot kívántak nekünk és a jövőről beszéltünk. Merre mennek tovább a srácok, a pár hónap múlva esedékes turnéról. Nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom, ahogy nagy lelkesedéssel mesélte, hogy velük megyek. Nem voltam benne biztos, hogy akarok, de ezt ők nem tudják.  Még erőt kell gyűjtenem, hogy elő hozakodjak ezzel a témával.

Pár perc volt éjfélig, ezért kimentünk az udvarra. Messziről dudát hallottam, muszáj volt megfújnom az enyémet ezzel válaszoljak az idegennek. - Nem bírtad ki, igaz? - suttogta Tris a fülembe. Mellkasa az én hátamnak nyomta, éreztem kidolgozott izmait. Csak az ő vékony anyagú inge választotta el lángoló testünket. Egész este lángban égtem, mióta csak megláttam, tudtam, hogy alig pár hónapig fog tartani, mivel neki el kell utazni.
- 10, 9,8,7 - számolt mellettem Brad.
- 6,5,4,3 - folytattam Trissel együtt.
- 2,1 és 0 - kiabálta James. Mielőtt az egyet befejezte volna Tristan ajkait enyémekre nyomta. Egészen másnapjáig csókolt, hogy tökéletesen fejezzük be az vége, és remekül kezdjük az újat. Kezeimet szorosan nyaka köré fontam, lejjebb húztam, hogy szám füléhez érjen.
- Vigyél haza- szám súrolta fülét, amitől apró morgást hallatott. Senki se vette észre, mind ünnepeltek és embereket hívogattak, akik nem voltak a bulin. Kézen fogott és óvatosan elsunnyogtunk. Senkitől se köszöntünk el. A parkoló embertől elkértük a kocsit, aki egy mikronba szólt belé és párt perc múlva előhozták Tris Range Rover-jét. Amilyen gyorsan csak tudtam beültem, ő is így tett. Kihajtott és szerintem az összes létező KRESZ-szabályt megszegte, csak, hogy előbb odaérjünk. A vágy nem csak egem öntött el. A szívem kétszeresen gyorsabban vert, vérem is gyorsabban száguldott ereimben. Érezni akartam, magam fölött akartam tudni. Felfedezni teste minden egyes porcikáját, tenyeremmel akartam végig simítani meztelen testén.

A következő pillanatban már a szobában voltunk, egymásról téptük le a ruhát. Csókunkat egy-egy pillanatra szakítottuk meg, combomnál fogva felemelt és elhelyezett az ágyon. Kezével a fiókját húzta ki, zacskó csörgést hallottam, majd éreztem, ahogy megtalált. Körmömmel kapartam hátát, ahogy lökéseit éreztem. Éreztem, ahogy elönt a jól eső érzés. Mellém fekszik, mellkasára von. Egyeletlenül emelkedik fel-le hasa, próbálja levegővételét szabályozni, de még mindig zihál. Felpillantok és gyors csókot nyomok ajkaira.
- Jó éjt puszi nélkül nem tudok elaludni - magyaráztam. Tris ránk húzta a takarót, izmos karjait körém fonja és nem enged. Nem akarja, hogy elszökjek, de ha a kérné se mennék el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése