7 - Concert

Drága Olvasók!
Remélem élvezitek a sulit, higgyétek el még ez az első hét a legjobb. De utána.. Mindegy nem akarok itt lelkizni veletek.  A lényeg, hogy nagyon sok sikert kívánok nektek az új tanévben.

Jó olvasást, 

Raine Loire 

Zene* (utolsó dal)

Egész napos nyüzsgés volt, hol színpadi próbára kísértem a fiúkat, hol ide mentünk hol oda. Én a fiúk helyében sík ideg lettem volna, de ők tök lazára vették a figurát. Ugyanolyan poénokat sütöttek el, ugyanúgy viselkedtek, s nem zavartak őket, hogy pár  óra múlva több száz ember elé kell kiállniuk.
- Minden simán fog menni - nyugtatottam Jamest, aki így  pár percel a fellépés előtt kisebb lámpalázba kezdett. .
- Mi lesz, ha megcsúszok, vagy megbotlok és elesek?
- Nem fog ilyen történni, csak figyelj a színpad végére - vigyorgott Connor
- Srácok öt perc! - szólt az egyik statiszta.
- Akkor csapat ölelés! - egymás karjai közé zártuk egymást és így készültünk fel lelkileg az előadásra.
Elfoglaltam a helyem a színfalak mögött . Lépteket hallottam magam mellett és Tristan szőke haját láttam meg.  Elfoglalta ő is a helyét a dobok mögött. Elkezdte ütni az ütemet, lassan felvillant felette, James és Connor beszállásánál ő náluk is felkapcsolt egy-egy lámpa. Majd Brad gyönyörű hangja töltötte be a termet. A közönség felsikított és együtt kezdték elénekelni a dalt Bradley-vel. Minden tökéletesen ment, a fiúk pedig fantasztikusan szóltak. Oldalra néztem és megláttam Lisa-t, nem figyelt rám, csakis az ő csodálatos barátját figyelte. A koncert fantasztikus volt, mindenki élvezte és egy hatalmas élménnyel gazdagottak, mind én, mind a srácok, mind a rajongók.
- Héé - kocogtatta meg valaki a vállam. Lassan felpillantottam rá  - Gyere, öltözz át. Megyünk az after partyra - és már ott se volt Tristan.  Úgy tettem, ahogy kért. Felvettem egy szűk, kék ruhát, amit Lisa választott és nem hagyta, hogy mást válasszak. Ennél a próbánál csak ketten voltunk, így kélte rajtam minden dühét és minél gonoszabb megjegyzéseket tett. Erre a ruhára is azt mondta "Ez lesz, mert ebben kevésbe nézel ki hülyén, mint a többiben." Igyekeztem minden apró sértő mondatát figyelmem kívül hagyni, de akárhányszor belenézek a tükörbe, vagy valahol meglátom magam, vagy csak este lefekvés előtt, amikor átgondolom a dolgokat, eszembe jutnak és nem hagynak nyugodni. Nem tudom miért ilyen velem, vagy mindenkivel ilyen, és csak a fiúknak játssza meg magát? Nem tudom..


- Elcsúsztam az utolsó dalnál - panaszkodott James.
- Hát, igen McVey-ek  már csak ilyenek. Bénák! - csúfolt ki minket Tris és jó ízűen fel nevetett.
- Hékás. Én visszaszívnám, amit az előbb mondtál - mondta egy ismerős férfi hang, hozzá társult egy női kacaj. Ez a hang és nevetés annyira ismerős, mintha egész életemben ezen nőttem volna fel, mert így is van!
- Apa, anya?! - fordultam meg és egyenesen szembe néztem velük. Amióta csak visszatértem, erre a találkozásra készülök és nem egy ilyen bulin akartam megejtené. Ilyen az én formám, megírom a tökéletes forgatókönyvet és valamelyik színész egyből improvizálásba kezd.
- Skyler - felelik tökéletesen egyszerre. Hangjuk kedves és lágy. Lassan sétáltattam oda hozzájuk, minden egyes lépés idegtépő volt, ahogy egyre közeledtem feléjük. Óvatosan karoltak át, mintha félnének, hogy újra elszaladok. Én is csak lassan, de biztosan öleltem át. Ijedten vártam a pillanatot, amikor kiderül, hogy utálnak és ellöknek maguktól. Hiszen minden joguk meglenne, ott hagyni engem, ahogy én tettem velük. - Annyira hiányoztál - súgta a fülembe anyu és még szorosabban von magához. Majd egy test bújik hozzám és azt kiabálja családi ölelés. A többiek hagyják ezt körülbelül két másodpercig, majd megszólalnak: Kicsi a rakás! És ők is hozzánk csapódnak. Ez a pillanat se tart örökké, de emlékezetes lett. Leültünk az asztalunkhoz és csak beszélgetünk. Kicsit később anyuék elköszönnek, és fiúk számára csak most indul az igazi buli. Egymás után rendelték a különböző alkoholos italokat. Én is iszok velük, már nem is tudom, hányadik körnél tartok.

A nap a szemembe süt és valami puha simogatja az arcomat. Lassan kinyitom a szemem, de meg is bánom, mert szinte kiégeti a tűző fénysugarak a szemem. A fejem csak úgy lüktet, szét akarna robbanni. Újra erőt veszek magamon és kinyitom a szemem. Kis idő míg megszokja a világosságot, körbe pillantok a helyiségen ahol vagyok. Egy ágy mellett fekszem a szőnyegen, valószínűleg onnét estem le. Felállok, de olyan hirtelen, hogy megszédülök. Megláttam az ágyamban egy alakot, aki nem volt már, mint Tristan.
- Mi a fene történt tegnap este? - mondom ki hangosan.