12 - Everything has changed

Zene*

Már a tél első szakászában voltunk, közeledett a kedvenc ünnepem. Karácsony, régen sose éreztem magam teljesnek ilyenkor, hiszen ez a család ünnepe, nekem meg nem volt családom. Viszont az idei másképp lesz. De nem csak ez a jeles nap közeledett, hanem a turné vége. Annyi helyen jártunk, annyi ember ismertem meg, csoda volt, ha nem tévesztettem őket össze. Jó volt minden időmet a bátyámmal tölteni. A szüleimmel javult a viszonyom, a találkozásunk óta, többször is felhívtak és beszámoltunk a napunkról.

- Utálom a telet - jelentettem be, miközben becsuktam az ajtót és lesöpörtem a havat csizmámról. Kibújtam kabátomból és sapkámmal egyetemben felakasztottam a fogasra. Tristan felnevetett hideg csípte arcomon.  Nem tudom hányadán állok vele, mivel ad olyan jeleket, amikkel azt mutatja érezz irántam valamit, amikor úgy érzem lehetne köztünk kicsit több. Aztán pofon csapásként ér rideg hanghordozása, amikor velem beszél.

Arcom elfintorodott és ledobtam magam a kanapéra. Kezdtem felengedni és testemet átjárta a melegség.

- Várod már, hogy haza menj? - kérdezte hirtelen. Kérdése ledöbbentett, váratlanul ért.

- Hát..öhm. Igen, jó lesz végre újra együtt lenni. Te mit tervezel?

- Haza utazom, természetesen. Hiányoznak - mosolygott. Hangja kedvesen és lágyan csenget. - Mi van Romeóval?

- Muszáj így neveznetek? A neve Lucas, nem tudom. Azóta nem beszéltünk, mióta elmentünk.

- Úú, az régen volt, biztos ki van - csevegett csajosan. Vállába bokszoltam, mire laza mozdulattal elkapott és lenyomott. Kezeimet fejem fölé húzta és egy kezével szorosan fogta. Másik keze végig simított oldalamon, amitől kellemes bizsergés járta át a testem. Fel voltam készülve a következő lépésére, hogy csikizni kezd. Lábammal óvatosan megrúgtam mellkasát, nem is rúgtam, hanem ellöktem magamtól. Elengedte a kezemet, nekem pedig több se kellett és kigurultam alóla, egyenesen a földre érkeztem. Szerencsére a sok réteg ruha felfogta valamennyire az esést.

- Jól vagy? - nézett le rám Tristan a kanapéról. - Nagyot koppantál - röhögött ki. Kezét nyújtotta és felrántott az ágyra. Egyenesen magára. Testünk összefonódott, tökéletesen beleillettem. Vajon ő is észrevette ezt, vagy megint csak én képzelek bele valamit? Arcomat elöntötte a pír és gyorsan lemásztam róla. Szaggatottan kezdtem venni a levegőt, szememet pedig lesütöttem. Valami érdekeset kezdtem keresni a kanapé huzatán, amiről elkezdhetek beszélgetni, de nem találtam. Csak feküdtünk egymás mellett tisztes távolságban. Láttam arcán, hogy valahol nagyon messze jár. Vajon még gondol Lisa-ra, hiányzik neki? Neki is eszébe jutnak a dolgok a kapcsolatukról? Esetleg az előbbi jelenetet játszotta le újra és azon törte a fejét, hogyan utasítson vissza kedvesen? Mindenre fel voltam készülve, bármit is mondjon.

- Iszunk egy forró csokit? - törte meg végül a csendet. Aprót bólintottam és a csizmámat húztam fel. Kabátomat vettem fel, miközben leesett a sapkám. Lehajolt érte, a meleg dologért nyúltam, de ő a fejemre nyomta és kiindult. Követtem egészen a boltig nem szóltunk egymásra. Akkor is csak annyit, hogy kérek e bele fahéjat. Fejemmel nemet intettem, amióta megcsináltam James-el a fahéj kihívást, megundorodtam tőle. Kezembe nyomta, majd sétálni kezdtünk. Nehezebb volt vele sétálni, mint terveztük. Többször is megállították és a kezembe nyomták a telefont, hogy örökítsem meg a pillanatot. Mi után már vagy tizedjére akadályozták meg a sétát feladtam. Leültem egy közeli padra, kezemben a már kihűlt italt forgattam.

- Sajnálom - ült le mellém.

- Ugyan semmi baj - mosolyogtam rá. Belenéztem gyönyörű barna szemeibe, arcomat láttam benne, ahogy megvilágít az utcai lámpa. A hajamat fülem mögé tűrtem, hogy valamivel lekössem magam. Elkaptam a tekintetem, nem bírtam átható nézését. Az előttünk lévő parkot kezdtem figyelni. Gyerekek játszottak, páran hó angyalokat készítettek, többen hó csatáztak. Két kislány pedig hóembert próbált építeni, de nem tudták egymásra rakni a gombócokat. - Gyere - fogtam meg a kezét és a két lány felé indultam. Tökéletesen manővereztem nem talált el egy hógolyó se, bár Tristan is elmondhatta volna magáról. - Segíthetünk? - álltam meg a két gyerek előtt. Közelebbről láttam az arcukat meg tudtam állapítani, hogy ikrek. Kicsit haboztak, nem tudták, mit mondjanak egy idegennek. - Skyler a nevem, de nyugodtan hívjatok Sky-nak. Ő pedig..

- Tristan - válaszolták egyszerre. Áh, szóval már ilyen fiatalok ismerik őket. Megtudtam, hogy a lila kabátos lányt Anna-nak, míg Emma-nak a rózsaszín overallja van. Tristan összerakta a hóembert én pedig felemeltem Emma-t, hogy arcot alkothasson, addig Trist elment Anna-val botokat gyűjteni karnak, majd együtt beleszúrták. Amikor befejeztük, egyet hátra léptem, hogy megcsodálhassam a művünket. Nem tudtam Tristan milyen közel van, míg fejemet nem döntöttem vállának. Közelebb húzott magához és apró puszit nyomott sapkámra. Az ikertestvérpár elénk lépett, megköszönték a segítségünket, de menniük kellett, ahogyan nekünk is. Még be kellett pakolnunk és a repülő alig két órán belül indul. Mégis amikor elindultunk egyikünknek se volt kedve sietni. Mivel már beesteledett közelebb bújtam Tris-hez, tudta, hogy félek a sötétben, így védelmezőlég átkarolt. Lassú léptekkel lépkedtünk a sötét utcákon. A hó elkezdett esni, s a szél pedig mind az arcunkba fújta. Visszaemlékeztem milyen kedvesen bánt a gyerekkel és, hogy csillogott a szeme. Remek apuka válik belőle, szerető férj. Ő egy csodálatos ember. Végig gondoltam a turné első napjától máig. Visszavezettem minden egyes beszélgetésünket, érzéseimet iránta. Minden megváltozott az óta.